|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2 találat | lapozás: 1-2 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Brodarics István 2003. október 27.Okt. 24-25. között levéltári szakkonferenciára került sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Jókai utcai székházában, Kolozsváron. A rendezvényen a történelem-, irodalom- és néprajztudomány képviselői tartottak előadásokat a levéltári kutatásról. Hasonló tudományközi konferenciára került sor januárban Lokális és regionális történelmek címmel. A történelemtudomány képviselői változatos témájú kutatásokat vázoltak fel. A koraújkori erdélyi okleveles anyag, a 16. századi jegyzőkönyvek, a középkori végrendeletek forrásértékként való bemutatása mellett helyet kaptak a jelenkutatók is: két kutató a Magyar Autonóm Tartomány-kutatás forrásait, illetve az 1950-es évekhez kapcsolódó levéltári anyagok értelmezési problémáit fejtette ki. Az irodalmi előadások keretén belül a kéziratos színháztörténeti kalendáriumbejegyzések forrásértékéről, az írói levelezés identitás gyakorlatáról, Brodarics István mohácsi csatáról szóló elbeszélésének vizsgálata során pedig a leírás és a valószerűség viszonyáról esett szó. A néprajzkutatók előadásai is a levéltári kutatás problematikája köré szerveződtek. A folklóralkotások számítógépes archiválásának módszertani kérdéseiről, a válási jegyzőkönyvek néprajzi jellegű vizsgálatáról, a gyűjtő hagyomány konstruálási koncepcióiról, a magyarországi egyházi gyűjtemények forrásértékéről, valamint a 20. század eleji anyagi kultúra tárgyainak gyűjtéséről, archiválásáról hangzottak el előadások. Bemutatták György Béla történésznek a két világháború közti Erdélyt leíró, "Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez" című könyvét. /Szentes Szidónia: Levéltári szakkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./2014. február 1.Többnyelvű magyar őstörténet és származás (4.)Magyar krónikák a székelyekről Anonymus (a 13. sz. elején) Attila király népének nevezi őket, akik a Tisza közelében, a Kórógy vize mellett csatlakoznak a magyarokhoz. E csatlakozás önkéntes és békés jellegű. A székelyek kezeseket és ajándékot adnak a magyaroknak, majd közösen, szövetségesként, „Ősbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót” kazár vezér ellen. Thuróczy János (1435–1488/1489) szintén hun származásúnak tartja a székelyeket, tud a székelyek magyarokhoz csatlakozásáról is. Azt írja, hogy mindenki elismeri a székelyek hun származását: „A mi időnkben nem is vonja kétségbe senki, hogy ezek a székelyek azon hunoknak a maradékai.” Azt is tudja, hogy elsőként érkeznek a magyarok előtt Pannóniába. Thuróczy rámutat arra is, hogy erkölcseikben szigorúbbak, mint a magyarok, de „földek elosztásában nagyon különböznek” azoktól. Nem „használnak tintát és papírt, hanem botokra vésik” a szkíta betűket. Ők, „amikor a magyarok Szkitiából ismét Pannóniába jöttek, nagy örömmel eléjük mentek Ruténiába”. Mivel közösen foglalják el és veszik ismét birtokukba Pannóniát, ezért azt a területet kapják lakóhelyül, amelyet korábban is választottak maguknak. Kézai Simon a székelyeket 1283 táján hun származásúnak véli, akik „amikor hírét vették, hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, elébük mentek Oroszország végeire”, és együtt foglalták el az országot. Antonio Bonfini (1427/1434–1502) úgy véli, hogy a székelyek „a többi magyartól sok dologban különböznek”. Verancsics Antal (1504–1573) is úgy tudja, hogy az ő korában a „székelyek hunoktól való leszármazását senki nem vonja kétségbe”. Ők Attila király népéhez tartoznak. A kolozsvári származású Szamosközy István (1570–1612) szerint: „Azok, akiket székelyeknek hívnak, a magyarok nemzetségéhez tartoznak, de durvább erkölcseiket tekintve nyersebbek. Országrészüket Erdélynek abból a részéből örökölték, amely Moldvára néz (…). Azzal dicsekszenek, hogy a legősibb magyarok, s azt vallják, hogy Attila seregeinek maradványai.” Tomori Pál fogarasi és munkácsi várnagy, aki jól ismeri a székelyeket, óva int mindenkit attól, hogy velük ellentétbe kerüljenek, mert az elszánt székelyek „nem tartanak sem Istentől, sem embertől”. Brodarics István (1470 k.–1539) – szerémi püspök és a magyar király kancellárja – a székely társadalom egységéről és a székelyek jelleméről írja, hogy Erdélyben „élnek a székelyek, harcias és vad nép, közülük senki sem nemes és senki sem paraszt, mindannyian ugyanazon jog szerint ítéltetnek”. Oláh Miklós (1493–1568) úgy tudja, a hunok leszármazottjai, egy olyan nép, amely „midőn háború tör ki, könnyedén ki tudnak állítani, és hadba tudnak küldeni ötvenezer vagy még több fegyverest (…), erkölcseiket, szokásaikat, törvényeiket tekintve a többi magyartól nagymértékben különböznek. (…) Adóval senki sem tartozik közülük sem a királynak, sem másnak, amikor azonban a király Magyarország királyává koronáztatik, vagy megházasodik, vagy fia születik, fejenként adnak neki egy-egy ökröt (…) a szkíták ősi erkölcseit és szabadságait még ma sem felejtették el.” (folytatjuk) Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy), lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
